A 12 fő meridiánban -amelyek elhelyezkedése és energiaáramlása szerint megfeleltethetők egy-egy szervnek- az életenergia (a csí) nem mindig ugyanolyan mennyiségben és intenzitással áramlik. A szervóra megmutatja, hogy az egyes meridiánokban mikor van az energia maximumon, azaz az adott szerv ilyenkor a legaktívabb, ilyenkor végzi legintenzívebben a feladatát. Aztán ahogy letelik az ideje, átadja energiáját egy másik szervnek. A szervóra azt is megmutatja, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A hagyományos kínai orvoslás szerint az egyes szerveket azokban az órákban lehet a leghatásosabban kezelni, amikor épp a legtöbb életenergia áramlik át rajtuk. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az egyes szervek energiaminimuma 12 órával a maximum után van. Pl. a Szív energiamaximuma: 11-13 óra között van, az energiaminimuma: 23-1 óra között. Az energiaminimum óráiban a legsérülékenyebb a szerv, ezért fontos, hogy ilyenkor nyugalomba kerüljön.
1 és 3 óra között- MÁJ MERIDIÁN
A máj méregtelenítő, salakeltávolító munkája ekkor a legintenzívebb. A megzavart májműködés jele lehet, hogy ha ilyenkor felébredsz. A hideg kezek és lábak, a hányinger vagy az erős idegesség is utalhat májproblémákra. Ilyenkor a legkárosabb a szervezetbe bejutatott méreganyag, alkohol, egyéb káros anyagok…

3 és 5 óra között- TÜDŐ MERIDIÁN
Aktiválódik a tüdő. Köhögés, légszomj, szorító érzés a mellkasban, hajnali horkolás – ezek a jelei annak, hogy valami nincs rendjén a tüdőben.
5 és 7 óra között- VASTAGBÉL MERIDIÁN
A vastagbél felkészül az ürítésre. Aki ilyenkor megy nagydologgal a mellékesbe, biztos lehet abban, hogy meridiánrendszere működik, szervezet egészségesen kiüríti a számára szükségtelen salakanyagot.
7 és 9 óra között- GYOMOR MERIDIÁN
Gyomrunk működni kezd. Ezért a legjobb reggel 7 és 9 óra között reggelizni, ilyenkor tudjuk a leghatásosabban megemészteni és feldolgozni a bejutatott tápanyagot. Ne feledd, reggelizz mint egy király!
9 és 11 óra között- LÉPMERIDIÁN
Aktiválódik a lép, amely az emésztés szabályozása mellett hozzájárul a vörös vértestek képzéséhez is.
11 és 13 óra között- SZÍV MERIDIÁN
Legtöbb szervünk, így a szív is nagy kapacitással dolgozik. A szívbetegeket ez az időpont megviselheti.
13 és 15 óra között -VÉKONYBÉL MERIDIÁN
A vékonybélé a fő szerep, melynek feladata a táplálék eszencia és a salakanyag szétválasztása és a léphez, illetve a vastagbélbe szállítása.
15 és 17 óra – HÚGYHÓLYAG MERIDIÁN
Rövid időre ismét magasba lendül a teljesítőképességünk. Húgyhólyagunk energiával telítődik. Ez idő alatt a béltevékenység is rendkívül aktív.
17 és 19 óra között- VESE MERIDIÁN
A belső energiarendszer és a nemi szervek irányítását a vesék veszik át. A veséknek alapvető szerepe van a termékenység, illetve a meddőség befolyásolásában. Hatással vannak a haj mennyiségére, illetve minőségére is.
19 és 21 óra – SZÍVBUROK MERIDIÁN
Szervezetünk az esti pihenésre készül. Lassan az emésztés is leáll, így amit 21 óra után tömünk a gyomrunkba, az emésztetlenül pang reggelig!
21 és 23 óra - HÁRMAS MELEGÍTŐRENDSZER
Aktiválódik a hármas melegítőrendszer. Ennek felső szintje a rekeszizom fölött helyezkedik el, a tüdőt és a szívet foglalja magába. A középső melegítőt a lép és a gyomor alkotja, míg az alsóban a máj és a vese helyezkedik el. Az összes szerv nyugalmi állapotba került. Az idegek ellazulnak, mert a testünknek pihentető alvásra van szüksége.
23 és 1 óra között: EPEHÓLYAG MERIDIÁN
Epehólyagunk tárolja és továbbítja az epefolyadékot, amely az emésztésben fontos szerepet játszik. Az agyban mért alfa és théta hullámok ilyenkor jelzik azt, hogy álmodunk.