A szónak rengeteg írásmódja ismert. A két végletet emelném ki: a leghelyes a kínai pinjin átírás szerinti: taiji, ami egyáltalán nem jó: a „thai” formájú írásmód, ugyanis a tájcsinak semmi köze nincs thaiföldhöz. J Ismert és elfogadott írásmód még a „tai chi, taichi, tai-chi, tai ji,”. Kiejtése minden esetben: „tájcsi”, vagy hosszabb elnevezése: taiji quan, azaz „tájcsi csuan”. A quan: öklöt jelent, a taiqi pedig „nagy végső”-t. Vagyis a taiji quan magyar jelentése: nagy végső ököl.
A kínai harcművészetek az erő alkalmazásának módja szerint két csoportba sorolhatók: külső erős (kemény, fizikai erőt használó) és belső erős (lágy, a belső erőt használó) irányzatokra.
A taiji utóbbiak közé tartozik (a többi belső stílus: a xingyi quan, a bagua zhang és a yiquan).
A taiji utóbbiak közé tartozik (a többi belső stílus: a xingyi quan, a bagua zhang és a yiquan).
A taiji quan napjainkban az egyik legelterjedtebb kínai harcművészeti és egészségmegőrző módszer, Kínában és a nyugati világban egyaránt. Kialakulása meglehetősen homályos múltra tekint vissza. A különböző taiji stílusok általában mint a sajátjukat érzik a legősibbnek, abban viszont egyetértenek, hogy kialakulása a hagyomány szerint Zhang San Feng taoista szerzetes nevéhez kötődik. Ő mintegy 6-700 évvel ezelőtt, a Yuan és Ming dinasztia idején élt a Shaolin templomban, ahonnan a Wudang hegyre költözött. A legenda szerint egyszer meditáció közben arra lett figyelmes, ahogy egy kígyó és egy daru küzdenek egymással. Látta, hogy a daru mindig keményen csapott le, így a kígyó lágy mozgással védte ki a daru támadásait, ellen nem állva hárította, és így megmenekült. Ennek hatására alakította ki a taiji harcművészetét, amelynek egyik alapelve, hogy a lágy legyőzi a keményet.
 |
| Zhāng Sānfēng |
A taiji -mint önálló harcművészeti ágon belül 5 stílust különböztetünk meg: chen (csen), yang (jang), wu, öreg wu és sun (szun) stílust. Az 5 stílus közös gyökerű, fontosabb alapelveik azonosak, de a mozgásrendszerük különbözik. Az egyes stílusok főbb jellemvonásai:
Chen stílus – fő jellegzetessége folyamatos, áramló mozgás, amelyben a kis- és nagy körök, a gyors és lassú mozgások, a magas és mély állások, valamint a lágy és kemény mozdulatok váltakoznak. A stíluson belül 2 irányzatot különböztetünk meg: a Chen falui- és a pekingi ágat. A stílus modernizációja és terjesztése a pekingi ág megalapítójához, a 17.generációs mesterhez, Chen Fake-hoz kötődik.
Yang stílus – Yang Luchan a Chen család 14. generációs mesterétől, Chen Chang Xing-től tanult. Később kialakította saját stílusát, melyet elsősorban a nemesek gyakoroltak. A stílus mozdulatai lassúak, egyenletesek, elegánsak, kiterjedtek és ívesek.
Wu/Hao stílus – az első Wu stílus –melyet „öreg Wu”-ként is emlegetnek- a Yang és Chen stílusból ered, mozdulatai lassúak, finomak, magas és szűk állásokkal. Wu Yuxiang mestere Yang Banhou volt, a Yang család 2. generációjának tagja, valamint a 14. generációs Chen Qingping.
Wu stílus – a második Wu stílus, Wu QuanYu-től ered, aki Yang Banhou tanítványa volt. Jellegzetes a megdöntött testtartás, miközben arra gondolnak, hogy a tartásuk függőleges.
Sun stílus – a stílus Sun Lutang-től származik, aki Hao Weijian tanítványa volt. A sun mozgásanyaga 3 stílust ötvöz, ezek a Wu taiji, Xingji és Bagua.
 |
| Chen Fake |
 |
Yang Luchan
|
 |
| Wu Yuxiang |
